Skip to main content

Várossá avatásának 15. évfordulóját ünnepli idén Vép.
A születésnapi alkalmon péntek este kitüntetéseket adtak át.

 

– Tizenöt éve kapta meg nagyközségünk a városi rangot, amit az első pillanatban el sem akartunk hinni.

Így kezdte beszédét Kovács Péter polgármester, majd név szerint köszöntötte Varga Gyula korábbi polgármestert, a város díszpolgárát, aki átvezette a nagyközséget a városba és Séfer Sándort, aki a közigazgatási hivatalban segítette ezt a lépést.

Amit eddig elértünk, az csak a közösség összefogásával volt megvalósítható. Történelmi léptékben visszanézve Vép mindig haladó település volt, a rendszerváltás óta pedig különösen igaz ez. A lakosság létszáma újra gyarapodó, ami reményt ad arra, hogy a megjövendölt fejlődés a közösség erejével töretlenül folytatódjon – fogalmazott.

Ágh Péter országgyűlési képviselő elsőként a település polgárainak fejezte ki köszönetét, hiszen, mint mondta, ők a másfél évtized útjának, sorsának legnagyobb alakítói, sikerének kovácsai. Utánuk a város építőit üdvözölte, az egykori és jelenlegi polgármestereket, képviselőket, intézményvezetőket, a közért dolgozókat, civil és sport szervezetek irányítóit, egyházi személyeket, akiknek munkája révén Vép lépésről lépésre egy Szombathely melletti nagyobb községből élhető, szerethető kisvárossá, a vasi városok közösségének megbecsült tagjává vált. Majd az elmúlt tíz év, képviselősége idejének közös eredményeit sorolta. Megköszönte az együttműködést Kovács Péter polgármesternek, a testületnek, és sok sikert kívánt a város szolgálatához az újonnan megválasztott polgármesternek, Rózsa Hajnalkának. Folytatódjon a város töretlen fejlődése – ezt kívánta a közösségnek.

Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke emléklapot adott át Vép polgármesterének a városi cím elnyerésének 15 éves évfordulóján. Majd vasi települések vezetői köszöntötték a 15 éves várost. 

Éveken át tartó áldozatos gyermekorvosi tevékenységéért, Vép városért és a gyermekekért végzett önzetlen munkájáért Vép Város Díszpolgára címet adományoztak dr. Garda Károlynak, aki 1991-től napjainkig Vépen látja el a házi gyermekorvosi teendőket.

Az önkormányzat Vép Városért kitüntetésben részesítette a település érdekében munkálkodókat. Az ő tiszteletükre szólt a rendezvénysátorban a Vépi Himnusz. 

A város érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért Vép Városért érdeméremmel és kitüntető oklevéllel mondott köszönetet a település Galambos Tamásnak és Galambos Balázsnak, a Galambos cégcsoport vezetőinek.

2007 óta működik vépi telephelyük, a logisztikai központ, a kamion terminál és a Mad Mex étterem. A cég folyamatos fejlesztése a kisváros fejlődésére is jó hatással van, így szólt a méltatásuk.

 

Forrás: vaol.hu